A legújabb szerelmem

Nem tudom ki hogy van vele, de én nagyon nem szívesen váltok parfümöt. Elég nehezen veszem rá magam, hogy a jól megszokott illatokat bármi másra lecseréljem. Mondjuk igaz, hogy én az a típus vagyok, akinek van egy mindennapokra használt és szeretett parfümje, és van egy alkalmakkor használt kedvenc illata, na és persze van egy, amiből már nem lehet kapni, mert megszüntették a gyártását, és ezt csak nagyon-nagyon ritkán, igen különleges, mély lelki vonulattal rendelkező eseményekre teszem magamra. Lehet, hogy bonyolult a világom, de így tudom, és valahogy máshogy is élem meg a pillanatot, ha például ezt a nagyon ritkán használt parfümöt permetezem magamra. Valamilyen rituálé féle ez már nálam, és szeretem is nagyon. rettegek attól, hogy egyszer majd elfogy, és helyettesítenem kell valamivel.

Most viszont nemrég rátaláltam a következő szerelemre. Én nem igazán szeretek parfümöket válogatni, mindig inkább megérzem valakin azt az illatot, amibe hirtelen bele is szeretek, és akkor kipróbálom, hogy az én bőrömön hogy áll, és hogy nagyjából milyen érzés mondjuk egy napot eltölteni az illatfelhőjében. Na és persze hogy meddig tart. Most is ez történt, az egyik barátnőm ugyanis megjelent egy új illattal, és egyszerűen nem tudtam ellenállni neki, meg kellett kérdeznem azonnal, hogy mi ez az új csoda és honnan szerezte be. El is mondta, hogy az avon dreams terméke, és ha szeretném, akkor próbáljam ki, milyen érzés magamon, mert ő bizony nagyon szereti. Már kettőt rendelt, mert annyian kérdezik tőle, hogy mi ez, és mindenki próbálgatja.

Hát mondanom sem kell, hogy estére már én is egy ilyen kis parfüm tulajdonosa voltam, mert nem tudtam ellenállni neki. Az illata egyszerűen fantasztikus. Pedig én tényleg nem vagyok egy nagy parfümrajongó, de ebből biztosan fogok rendelni pár tartalék üveggel, hogy legyen, ha netalántán úgy járnék, mint azzal, amit már csak nagyon ritkán tudok magamra permetezni. Azt hiszem mondhatom, hogy egy új szerelemillatra találtam rá.

A legújabb szerelmem Read More »

Van egy kis csapat…

Valamelyik nap megláttam álmaim telefonját. Én már jóideje iphone készülékeket használok szinte mindenben. Lehet engem emiatt elítélni, lehet szeretni, de egyszerűen annyira kényelmes ezeknek az eszközöknek a közös használata, hogy engem senki lebeszélni nem tudna arról, hogy ezeket használjam. Divat ide vagy oda, előítéletek ide, vagy oda, én nagyon szeretem ezeket az eszközöket és nem foglalkozok más véleményével.

Az egyik nagyon fontos tényező, ami miatt én pont szeretem ezeket az eszközöket és egyébként a márkát is, hogy rettenetesen tartósak ezek a készülékek. Sokszor négy-öt évig is lehet teljesen tökéletesen használni ezeket. Éppen ezért azonban nehéz lecserélni, mert hát lelkiismeret furdalása van az embernek, hogy kidobni nem akarja mert teljesen jó, de eladni nem akarja mert nagyon macerás és nagyon sok időt és energiát elvesz, amiből persze a legkevesebb van mindig az embernek.

Van azonban egy kis csapat, aki pont arra vállalkozik, hogy beveszi ezeket az eszközöket, ha szükséges felújítja, és megvételre kínálja azoknak az embereknek, akik pont ilyen eszközökre várnak, vagy szeretnének ilyet vásárolni, de olyan csapattól, akik megbízhatók, és teljesen biztos, hogy jól működő, teljesen tökéletes eszközök kerülnek birtokukba. Megmondom őszintén, hogy nekem az új készülékemet is ők szerezték be, és egy fiatalember lett a régi telefonom büszke tulajdonosa, amiben kismeghatódottságot is érzetem, és teljesen eltűnt a lelkiismeret furdalásom, mert nem a polcon porosodik tovább a telefonom, hanem ez a kis csapat, az apple felvásárlás során értékesíti és új gazdát keres neki. Én nagyon örülök, hogy rájuk találtam, és biztosan a jövőben is fel fogom majd még őket keresni.

Van egy kis csapat… Read More »

Nászajándék

Az ember talán legfontosabb pillanatainak egyike, amikor megpillantja és megismei azt az embert, aki később aztán életének minden mozzanatát végig kíséri, vagyis párt, örök társat talál magának. Az a pillanat és az a helyszín azt gondolom örökre emlékezetes marad minkét ember számára. Lehetnek ezek a sztorik, vagyis a megismerkedés pillanatai viccesek vagy épp valamilyen szomorú helyzetben a legjobb pillanatok, biztos, hogy minkét ember örök életére az emlékeibe vési, amikor két ember találkozott, és soha többé el nem engedték valójában egymás kezét.

Én is így voltam ezzel. Sosem felejtem el azt a napot, amikor egy nagyon fárasztó időszakban, a vizsgaidőszak végén, a munka mellett szinte bármikor el tudtam volna aludni, és a barátaim kitalálták, hogy a hétvégét töltsük lenn a Balaton parton. Még mérges is voltam, hogy pihenni szeretnék, de nyilván, le nem maradtam volna semmi ilyenről, így tehát pénteken, munka után útnak is indultam. Sosem felejtem el, amikor kiértem a Balaton parton a móló végébe. Kacsák úsztak a vízen és ment le a nap. Egészen elképesztően gyönyörű volt. Később aztán egyszer csak oda ült mellém egy fiatal férfi, és megkérdezte, hogy zavarna -e ha ő is csak csendben csodálná a tájat? Én persze válaszoltam, hogy dehogyis zavarna. Ezután körülbelül fél órát csak csendben ültünk egymás társaságában és néztük, ahogy megy le a nap. Én pedig tudom jól, hogy ha egy ember társaságában csendben, szó nélkül ennyire könnyedén el tud tölteni egy nő időt, akkor annak bizony szerepe van. Így, amikor megkérdezte, hogy meghívhat-e vacsorázni esetleg, azonnal igent mondtam. Attól kezdve elválaszthatatlanok vagyunk egymástól. Mint valami tündérmesében.

Nemrég volt az esküvőnk, ami életem egyik legboldogabb napja volt, és mindennek, az elmúlt hat évnek, az esküvőnek, a szeretetemnek, hálámnak jeléül rendeltem egy ajándékot, a Kék Balaton vászonkép formájában a szalaibalazs.hu oldalról, amit már alig várok, hogy kibontson, mert ugyanazt a látképet adja, mint amit láttunk akkor, amikor életünkben először találkoztunk.

Nászajándék Read More »

Végre rájuk találtam

Nem olyan régen úgy gondoltam, vagyis döntöttem, hogy bizony én sem dughatom tovább a fejem a föld alá, szükségem van az online értékesítés segítségére, mert manapság tényleg egyre több ember már a gépen keresztül vásárol, és akármennyire is nem szeretném, szükségem van egy webshop kialakítására. Természetesen nagyon féltem tőle, mert én abszolút semmit sem értek ezekhez a dolgokhoz. Tartottam tőle, hogy nem hogy dönteni nem fogok tudni, még érteni sem fogom, hogy miben kellene döntenem. De sikerült egy nagyon profi és kedves csapatot találnom, akik nem csak tökéletesek szakmailag, de mindenben a segítségemre vannak és lelkesen magyarázzák azokat a dolgokat, amikkel kapcsolatban látják a szememben a sötétséget. Ez az oldal tehát teljesen tökéletesen megoldódott.

Van azonban egy másik terület, ahol rengeteg felesleges tárgyalás, portfólió átnézés, személyes találkozó és próbamunka áll mögöttem, amíg rátalátam a tökéletes csapatra. Egy webshophoz ugyanis kellenek képek. Még hozzá nem is akármilyen képek. Tökéletes, részletességbe menő, egyedi és profi képek. Ehhez azonban ma partnert találni a lehető legnehezebb dolog.

Én egyeztettem lelkes kezdő fotóssal, amatőrrel, profival, tíz éve fotózóval, de egyik sem hozta nem hogy a várt eredményt, még csak meg se közelítették azt. Nagyon kezdtem elkeseredni, mire is a webes srác, aki mindent mindig annyira lelkesen elmagyarázott nekem, ajánlotta a https://fotodastudio.hu/ csapatát. Természetesen már lemondóan léptem fel az oldalukra, azonban felcsillant a szemem azonnal. Rögtön tudtam, hogy végre rátaláltam a tökéletes partnerre. Azóta ők készítik a képeimet, és nem csak gyönyörű és maximálisan tökéletes képeket készítenek számomra, de egy élmény is velük a közös munka. Mindig hálás leszek ezért, és azért is, hogy ajánlásban kaptam őket.

Végre rájuk találtam Read More »

A lehető legjobb választás

Nemrégiben nyitottam egy kis ékszerdoboz boltocskát Budapest belvárosában, elég frekventált helyen, turista központban. Mondanom sem kell, hogy kitalálni sokkal könnyebb volt a nagy álmomat, mint megvalósítani, de most már azért azt mondhatom, hogy nagyrészt jól működik ezzel kapcsolatban is minden. Nem volt ugyanis elég megtervezni a helyet, a mértet, kiválasztani és megszerezni a megfelelő helyiséget, nem beszélve arról, hogy össze kellett gyűjteni megfelelő tartalékot és beruházható eszközt, még a termék kínálat beszerzésével is meggyűlt egy kicsit a bajom. Mert hát én hiába tervezem meg és találom ki nagy gondossággal, hogy mit szeretnék kínálni, ha egyszerűen nem találok olyan kivitelezőt, külső partnert, hímzőt, aki a gépi hímzés segítségével segítene nekem megvalósítani, és rendszeresen az üzletem polcaira tenni azokat.

Beszéltem ugyanis számtalan szolgáltatóval, külső partnerrel, azonban mindegyik megrémült, amikor meghallotta azt a darabszámot, amit én havonta szerettem volna megrendelni tőlük. Én nem gondoltam volna, hogy egy ennyire egyszerű dolog, mint a már megtervezett és gondosan kialakított termékpaletta berendelése gondot fog okozni, méghozzá ekkora gondot, az üzlet nyitásával kapcsolatban.

Hála a jó égnek, az egyik ismerősöm rendezvényszervező, és ajánlott egy nagyon profi kis csapatot, akik nem, hogy nem riadtak vissza a darabszámoktól, de láttam rajtuk, hogy egyenesen kihívásként tekintenek a közel ezer darabszámra, és a rájuk váró feladatra. Ráadásul el kell mondanom, hogy mivel közelgett a nyitás ideje, hihetetlen gyorsasággal és lendülettel vetették bele magukat a munkába, amit nagyon gyorsan le is szállítottak számomra, és még a minőség is annyira gyönyörű volt, hogy muszáj volt írnom nekik egy személyes köszönőlevelet. Hiszen nélkülük biztosan nem tudtam volna megvalósítani a kis álmom, egy ékszerdobozt Budapest szívében. Sosem választhattam volna jobban, mint a himezd.hu csapatát! Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, bármilyen egyedi, nagy darabszámos munka elvégzéséhez! Biztosan nem fog bennük senki sem csalódni!

A lehető legjobb választás Read More »

Hallottál már róluk?

A vállalkozóvá válás nagyon sok embernek biztosan könnyen megy, de én ezek szerint nem tartozom a nagy átlagba, mert amikor úgy döntöttem, hogy a saját utamra lépek, akkor bizony akadtak bőven nehézségek, és olyanok is, amikkel azt gondoltam annyira nem tudok mit kezdeni, hogy abbahagyom és visszamegyek inkább alkalmazottnak. Aztán az egyik barátom elbeszélgetett velem, és teljesen igaznak találtam amit mondott, hogy ha a hullámvölgyek elveszik úgy az egésztől a kedvem és az energiám, hogy még valójában bele se kezdtem a valódi tevékenységembe, és nem a megoldást, a kiutat keresem minden erőmmel, akkor gyenge vagyok ehhez a dologhoz, és tényleg menjek vissza alkalmazottnak.

Tudtam, hogy ez az ember nem bántásképp mondja ezeket, mert nagyon szeret engem, de nem véletlen őt kérdeztem meg, ugyanis mindig őszinte és egyenes velem. Elmondja a véleményét emészthető formában úgy, hogy azt fogadni tudjam, akkor is, ha az nem épp túl rózsás rám nézve. Amikor látta rajtam, hogy értem miről beszél, és újra látta a tüzet a szememben a következőt mondta: nem szégyen segítséget kérni. Ezen megintcsak elgondolkodtam. Három fős céggel tudom ugyanis végezni a tevékenységemet, tehát nem egy egyszerű egyszemélyes vállalatot kell kialakítanom. Tőkém és tartalékom van bőven, tehát arra gondolt, hogy szerezzek jó külső szolgáltatókat.

Így is tettem, és elég jól is haladtam, viszont volt egy terület, amire nem igazán találtam olyan csapatot, akiben meg mertem volna bízni, viszont neki is cége van, és így újra felkerestem. Hatalmas széles mosollyal az arcán a következőt mondta: TSR Safety. A tűz- és munkavédelem területén a legjobbak, vedd fel velük a kapcsolatot és nem fogsz csalódni. Így is lett. Minden tervet szuperül levettek a vállamról ezzel a területtel kapcsolatban. Nagyon kedvesek és segítőkészek, havidíjas szolgáltatásuk van, és nem mellesleg iszonyat profik. Valódi védelmet adnak úgy, hogy közben a törvények szabályainak is maximálisan megfelelünk. Imádok velük dolgozni, és azt is, hogy nem adtam fel, és maradtam a saját magam ura.

Hallottál már róluk? Read More »

Egy hely a tökéletes ajándékért

Számtalanszor előfordul az ember életében, hogy valami nagyon különleges, nagyon egyedi ajándékkal szeretné meglepni valamely szerettét, barátját, párját, esetleg munkatársát, főnökét. Nem könnyű ilyenkor az ember helyzete. Személyes és egyedi ajándékot mindig nehezebb adni. Ki kell találni a formáját, a tartalmát, aztán pedig kell találni egy olyan embert vagy vállalkozót, csapatot, aki segít megvalósítani azt, hogy ne csak egy ötlet maradjon, hanem gyönyörű termékként meg is valósuljon az.

Sajnos az ember sokszor találkozik a piacon olyan vállalkozóval, aki nem igazán segítőkész és még nem is kommunikál túl jól. Ennek általában az az eredménye, hogy nem, hogy nem segít az ötletünk megvalósításában, de még a kedvünk is elveszi tőle. Én is találkoztam sajnos már ilyennel, ezért is döntöttem úgy, hogy megszületik ez a kis iromány. Találtam ugyanis egy olyan kis csapatot, akik tökéletesen segítőkészek, még ötletet is adnak, ha éppen kifogynánk belőle, őszintén és nyíltan elmondják, hogy egyáltalán megvalósítható-e az e terv, amelyet kiötlöttünk, és ha nem hozható létre, vagy épp nem a leg tökéletesebb az a technika, amit kiválasztottunk, segítenek abban, hogy mással, máshogy hogyan tudnánk létrehozni a terméket. Én például szerettem volna csináltatni egy hímzett inget. Fel is léptem a https://ajandekozd.hu/ oldalra, ahol az utasításoknak megfelelően kitöltöttem mindent és megrendeltem a terméket. Nemsokkal később kaptam egy telefonhívást, és nagyon kedvesen elmondták, hogy meg tudják nekem csinálni az inget így, hímzéssel is, de nem javasolják, mert nem lesz olyan szép, viszont ez a minta fólia technikával nagyon szépen mutatna az igen. Meg is rendeltem és nem csalódtam. Tökéletes ajándékot tudtam átadni tökéletes minőségben.

Mindenkinek csak ajánlani tudom tehát ezt a kis csapatot. Jól és gyorsan, elérhető áron dolgoznak úgy, hogy szem előtt tartják, hogy az általuk létrehozott termék tökéletes legyen, időtálló és szép. El sem tudom képzelni, hogy ha bárkinek egyedi ajándék, hímzett póló vagy fóliázott ing, esetleg egyedi munkaruha kellene ne őket javasolnám, vagy keresném föl azonnal.

Egy hely a tökéletes ajándékért Read More »

Professzionális megoldások elérhető áron a GURU GSM-ben

Manapság a mobiltelefonok és a mobil kommunikáció a leginkább határozza meg a mindennapjainkat technikai szempontból. A technológiai fejlődés okán a mobiltelefonok és a tablet készülékek átvették a szerepet a számítógépektől is egyre inkább vállnak a mindennapok részévé.

Professzionális megoldások elérhető áron a GURU GSM-ben

A probléma viszont akkor kezdődik ha a szeretett okos telefonunk, vagy tabletünk nem működik megfelelően, vagy éppen egy óvatlan pillanatból adódóan leesik és megsérül. Mivel ezen eszközök legnagyobb egybefüggő alkotó eleme az érintőképernyő, így annak az állapota meghatározza a készülék használhatóságát és élvezeti értékét. Tehát probléma esetén azonnali megoldásra van szükség, melyet a Monor és környékén élő emberek könnyedén kaphatnak meg a Guru Gsm-ben.

Ha nem mindig tölt eszközöd, vagy a működése nem olyan mint régen, akkor is segítségedre lehetnek méghozzá gyors megoldásokkal. Egy akkumulátor csere, vagy egy szoftver frissítés újra a régi megszokott teljesítményhez vezethet és elkerülhetjük vele a későbbi bosszantó bonyodalmakat. Ezért ha neked is gondok vannak mobiloddal akkor javasoljuk, hogy keresd fel a Guru-t aki precíz munkával és hosszútávú megoldásokkal vár. Minden egyéb információt a honlapon megtalálsz: https://gurugsmmonor.hu

Professzionális megoldások elérhető áron a GURU GSM-ben Read More »

Magas szőke nő, felemás sarokvédőben

Reggel, amikor az ember felébred, még igencsak félálomba esik be a fürdőbe az éjszaka nyomait eltüntetni magáról. Fürdés, smink és gyors öltözés, majd rohanás a munkába. Mivel muszáj mindig elegánsan megjelennem, így többnyire magassarkú cipőben megyek a munkahelyemre is. Mindig megdicsérnek, mindig kapok pár elismerő tekintetet, de a múltkor valami megváltozott. Valahogy mindenki furcsán kezdett el rám nézni.

Először nem értettem mi lehet a probléma. Ahogy megkezdtem az előadásomat, láttam mosolyokat és hallottam kis kuncogásokat a sorok között, de még ekkor sem esett le, hogy valami nem stimmelhet az öltözékemmel. Óvatosan végignéztem magamon, de még ekkor sem tűnt fel semmi. Az előadást egyik kolléganőm szakította félbe, hogy megkérdezze, mi az a két színű dolog a sarkamon. Ekkor kaptam a fejemhez, hogy reggeli kómásságom során a vezetés közben használt Heelgood cipősarokvédő rajtam maradtak, ráadásul két féle színben. Elpirulva adtam a választ, hogy ez a Heelgood sarokvédője, ami kifejezetten a vezetés közbeni, kárpit okozta horzsolásoktól óvja meg a cipőmet.

Ámulva néztek rám és mindenki egyből a cipője sarkát kezdte el vizsgálni. Nem tudták, hogy létezik ilyen és már egyre többen jelezték, hogy nekik is kellene. Örömmel osztottam meg a tapasztalatom ezzel a remek termékkel kapcsolatban, és örülök, hogy felemás színbe vettem fel végül, mert így másoknak is tudtam segíteni cipőik megóvása érdekében. Igaz, az előadásom témáját elvitte a cipőm, de erről a témáról mindig szívesebben beszélek.  Azóta minden előadásomon eszembe jut és mosolyogva tekintek vissza erre a kínos, de végül remek pillanatra.

Magas szőke nő, felemás sarokvédőben Read More »

Stresszmentes ünnep

A napi teendők közben, sokszor egyetlen mentsvárként a telefonunkba merülünk. Ha nem is egész nap, de rá pillantunk néha-néha, akár hogy keressünk valamit, vagy csak megnézzük, írt-e nekünk valaki. Én, személy szerint sokszor indítok el zenét rajta, ha éppen mosogatok vagy épp zuhanyzok, de nagyon sokszor a navigációs rendszert használva vezetek. Rengetegen filmeznek, dolgoznak rajta, és sokan sport közben használják, segít a maximális cél elérésében.

Ma már minden mobil rendelkezik kamerával is, ami nagyszerű, hiszen bárhol adódjon egy megörökítendő pillanat, csak előkapjuk telefonunkat, és lefotózzuk vagy levideózzuk azt. Mindegy ki mire is használja, a lényeg, hogy mindezek közben merülnek a készülékeink, és sokszor a legváratlanabb helyzetben tud kikapcsolni. Ez szinte törvényszerű. Mázli, ha épp akad nálunk egy telefontöltő, de legtöbb esetben persze otthon hever valahol a lakás egyik sarkában. Ilyen esetekre kell mindig magunknál tartani legalább egy plusz töltőt. Az Atomking oldalán könnyedén tudsz rendelni számodra megfelelő töltőt, ami lehet akár vezeték nélküli is, esetleg autós töltő, vagy a hagyományos USB töltő.

Itt biztosan megtalálhatod a kedvedre valót. Ez nem csak magunknak lehet egy hasznos tartalék, hanem egy kiváló lehetőség, hogy ezekkel lepjük meg szeretteinket az ünnepek alkalmából, ha eddig nem tudtunk kitalálni valami más hasznos ajándékot. Kerüljük el a lemerülés okozta feszültségeket és hordjunk magunknál minden alkalommal egy tartalék töltőt, hogy semmiről ne maradjunk le, főleg így az ünnepek alatt. Hisz ekkor tudjuk telefonunk kameráin át megörökíteni azokat a pillanatokat, amiket még jó sokáig örömmel nézegetünk majd.

Stresszmentes ünnep Read More »