Hallottál már róluk?

A vállalkozóvá válás nagyon sok embernek biztosan könnyen megy, de én ezek szerint nem tartozom a nagy átlagba, mert amikor úgy döntöttem, hogy a saját utamra lépek, akkor bizony akadtak bőven nehézségek, és olyanok is, amikkel azt gondoltam annyira nem tudok mit kezdeni, hogy abbahagyom és visszamegyek inkább alkalmazottnak. Aztán az egyik barátom elbeszélgetett velem, és teljesen igaznak találtam amit mondott, hogy ha a hullámvölgyek elveszik úgy az egésztől a kedvem és az energiám, hogy még valójában bele se kezdtem a valódi tevékenységembe, és nem a megoldást, a kiutat keresem minden erőmmel, akkor gyenge vagyok ehhez a dologhoz, és tényleg menjek vissza alkalmazottnak.

Tudtam, hogy ez az ember nem bántásképp mondja ezeket, mert nagyon szeret engem, de nem véletlen őt kérdeztem meg, ugyanis mindig őszinte és egyenes velem. Elmondja a véleményét emészthető formában úgy, hogy azt fogadni tudjam, akkor is, ha az nem épp túl rózsás rám nézve. Amikor látta rajtam, hogy értem miről beszél, és újra látta a tüzet a szememben a következőt mondta: nem szégyen segítséget kérni. Ezen megintcsak elgondolkodtam. Három fős céggel tudom ugyanis végezni a tevékenységemet, tehát nem egy egyszerű egyszemélyes vállalatot kell kialakítanom. Tőkém és tartalékom van bőven, tehát arra gondolt, hogy szerezzek jó külső szolgáltatókat.

Így is tettem, és elég jól is haladtam, viszont volt egy terület, amire nem igazán találtam olyan csapatot, akiben meg mertem volna bízni, viszont neki is cége van, és így újra felkerestem. Hatalmas széles mosollyal az arcán a következőt mondta: TSR Safety. A tűz- és munkavédelem területén a legjobbak, vedd fel velük a kapcsolatot és nem fogsz csalódni. Így is lett. Minden tervet szuperül levettek a vállamról ezzel a területtel kapcsolatban. Nagyon kedvesek és segítőkészek, havidíjas szolgáltatásuk van, és nem mellesleg iszonyat profik. Valódi védelmet adnak úgy, hogy közben a törvények szabályainak is maximálisan megfelelünk. Imádok velük dolgozni, és azt is, hogy nem adtam fel, és maradtam a saját magam ura.

Leave a Comment