Egyéb

A kényelmes sportolás öröme

Rendszeres sportot végző emberként, mindig is nagy hangsúlyt fektettem a karóráimra. Régen stopperrel mértem a futásidőimet, a körülbelüli megbecsült távokra. Ahogy fejlődött a technika, és teret hódítottak az okostelefonok, a GPS alapú futóprogramoknak hála, már pontosabb méréseket tudtam végezni a fejlődésemről. Viszont, ezt csak az edzés végén, hiszen a felkaromon hordtam a telefonom, speciális tokban, így futás közben szinte lehetetlen volt az aktuális adatokat figyelemmel követni.

Mára szerencsére odáig jutott a technika, hogy az okostelefonokhoz egyre több okosórat lehet beszerezni. Ezek az órák  igazi élménnyé tudják emelni az edzéseimet, hiszen az aktuális adatok könnyebben és akár folyamatosan is elérhetőek. Így már tökéletesen nyomon tudok követni mindent, még a pulzusszámomat is, sőt még telefonhívásokat is le tudok bonyolítani úgy, hogy kiesnék az adott ritmusomból.

De, mint mindig mindenben, ha sportról van szó, a legjobb kell. Az Apple Watch órát választottam edző társnak, ahol az volt a fő szempont, hogy cserélhető szíja legyen. Így a mindennapokra is kiválóan tudom viselni. Az Apple Watch Shop oldalán a számos, órához való kiegészítő között meg is találtam a nekem leginkább megfelelő Apple Watch sportpántot.  Könnyű és kényelmes viseletet biztosít. Könnyen szárad, és a nagyobb igénybevételnek is remekül ellenáll, nem karcolódik. Ez tökéletes választás magadnak, és tökéletes ajándék szeretteidnek is. Tedd színesebbé a mindennapjaidat ezekkel a sport pántokkal, és győzd le a célokat, amiket kitűztél magad elé.

A kényelmes sportolás öröme Read More »

Tudd biztonságban az iPhone-od

Okostelefonom életem folyamatos résztvevője. Eleinte idegenkedtem a gondolattól, hogy a régi, nagy nyomógombos telefonom egy kisebb, és érzékenyebb készülékre cseréljem. Barátaim tapasztalatai alapján mertem igazából belevágni, amikor is már láttam azt a sok előnyt, amit magukban hordoznak ezek a telefonok. Azóta elképesztő sebességgel fejlődik a piac, és mindig újabbnál újabb termékek jelennek meg.

Nehéz a választás, hiszen minden gyártó más és más módon csalogat minket saját termékeihez. A legújabb választásom egy iPhone 8 telefonra esett. Sose volt előtte iPhone termékem, de a stabil rendszer és gyönyörű külső megfogott. Nagyszerű választásnak bizonyult. Sokszor sikerült már akaratlanul is leejtenem, de semmi baja nem lett szerencsére. A minap viszont újra megtörtént, leesett.  Sajnos most nem volt szerencsém, a kijelzőm ezt az esést már nem úszta meg, és „gyönyörűen” pókhálósra repedt. A könnyem is kicsordult, mikor az első szervizben közölték, hogy nehézkes a kijelző beszerzése, plusz a beszerelési idő, szóval eltarthat egy darabig, míg újra ép lesz a telefonom. Szomorúan hagytam el az üzlete, a telefonommal együtt, mert nem szerettem volna otthagytam ilyen sok időre.

Reménykedtem egy gyorsabb megoldásban, ezért elkezdtem az interneten kutatni. Szerencsére az utamba került az iSzerelés honlapja, ahol kifejezetten Apple termékekkel foglalkoznak. Igen! Kiáltottam fel örömömbe, hiszen azt írták, hogy azonnal is tudják javítani, akár az ilyen jellegű hibákat is. Fel is hívtam őket azonnal, és másnap már meg is csinálták kedvencem kijelzőjének cseréjét.  Ámulatba ejtett, hogy mindezt látványszerviz keretein belül élhettem át. Nagyszerű és profi csapat. Örülök, hogy őket  választottam. Most már nyugodtan, és boldogan használom tovább a telefonom, mert tudom, van egy profi iPhoneszerviz, ahol azonnali, precíz segítséget kapok.

Tudd biztonságban az iPhone-od Read More »

Mobiltelefon kiegészítők prémium minőségben

Mobiltelefon. Korunk legkeresettebb, állandóan fejlődő kommunikációs eszköze. Kevés olyan ember él a Földön, akinek nincs mobiltelefonja. Már a gyerekek többsége is telefontulajdonos. Folyamatosan újabb, és újabb extrákkal egészül ki a telefonok által nyújtott szolgáltatások listája. Ma már nem csak arra szolgálnak ezek a készülékek, hogy beszélni tudjunk más helyen tartózkodó barátainkkal, ismerőseinkkel.

Ma már megannyi alkalmazás segíti életünket. Legyen szó sportról, üzleti ügyekről, vagy akár kikapcsolódásról. Életünk egy része már telefonunkon található, amivel maga a telefon is életünk jelentős részévé, egy társsá válik. Mindenhová magunkkal visszük, szinte egy percre sem válunk meg tőle. Ezért is engedje meg, hogy bemutassam Önnek a www.baseusshop.hu oldalát, ahol számtalan kiegészítőt találhatunk szeretett telefonunkhoz. A Baseus minőségi termékeket kínál, hogy a mobilunk nyújtotta lehetőségeket maximálisan ki tudjuk használni. Találhatunk itt töltőkön, adatkábeleken, tokokon, és headset-eken kívül olyan extra termékeke is, mint a modern vezeték nélküli asztali, vagy akár autós töltő.

Ezek nem csak nagyon felhasználóbarát termékek, hiszen nem kell a kábelekkel bajlódnunk, de még emelik is, például irodánk fényét, hiszen rendkívül mutatós darabokról van szó. A webshop-ból rendelhetünk bluetotth hangszórót, AirBods vezeték nélküli fülhallgatót, és egyéb jövőbe mutató szuper kiegészítőt.

A kiválasztott és megrendelt termékekhez, a házhozszállítás lehetőségét kihasználva, különösebb erőfeszítés nélkül juthat hozzá. A rendelés leadása után 2-3 napon belül már át is vehetjük őket. Ha Ön inkább személyesen szeretne meggyőződni a termékek minőségéről, és személyesen vásárolná meg az adott kiegészítőt, erre is lehetősége van a Baseus budapesti üzletében.

Baseus, hogy telefonját Ön is a lehető legteljesebb mértékben ki tudja használni, ott és akkor, amikor csak szeretné.

Mobiltelefon kiegészítők prémium minőségben Read More »

Kockázat nélkül is van nyereség

Kockázat mindenben van. Itt most nem a póker közbeni, “All-in” kockázatáról lesz szó, hogy nyerünk e végül vagy veszítünk, hanem a munkahelyi vészhelyzetekről, melyeknek egészségkárosító hatásuk van. Minden szervezetben, legyen szó kis-, vagy nagyvállalatról, köteles felmérni a munkavégzés közben fellépő veszélyek kockázatait, és erről tájékoztatni az embereit. Illetve, a tájékoztatáson túl biztosítania, hogy megkapják a szükséges képzést, e veszélyek elkerülésére.

Ez az úgynevezett kockázatértékelés. A jogszabály értelmében a munkáltató felelős ennek elvégzésére, megszervezésére, hogy a legapróbb veszélyeket is fel tudja térképezni, és biztosítani a szükséges óvintézkedéseket. Nagyszerű segítséget nyújthat az Active Safety munkavédelmi csapata, akik segítenek a kockázatértékelés elvégzésében, ugyanis ezt a folyamatot csak szakképzett munkavédelmi szakember bonyolíthatja le. Ha a vállalkozó nem rendelkezik megfelelő kockázatértékeléssel, igen súlyos pénzbírsággal is sújtható. Sőt, legsúlyosabb esetben szabadságvesztés is kiszabható. Szerencsére nem kell minden évben megújítani az értékelést, elég három évente. Kivétel ez alól, ha súlyos munkahelyi baleset történik, vagy ha új eszközzel akarunk dolgoztatni, illetve telephelyet váltunk.

Szóval elgondolkodtató, hogy számunkra is megéri e a kockázatot ennek elmulasztása. Az Active Safety csapata több éves tapasztalattal bír, így nem kell aggódnunk azon, hogy rossz kezekbe kerülne cégünk sorsa. Amióta én is őket kértem fel mindenkinek csak ajánlani tudom. A kockázatértékelés nélkülözhetetlen, ahogy az is, hogy megtegyünk mindent a beosztottjaink védelme érdekében. Felelősséggel tartozunk értük és saját magunkért is, hogy a baleseteket elkerüljük, illetve a vészhelyzet kialakulásának lehetőségeit a minimálisra csökkentsük.

Kockázat nélkül is van nyereség Read More »

Néha mindenkinek kellhet egy kis segítség

Szeretnél sikeres lenni abban, amit csinálsz? Szeretnél feljebb lépni a ranglétrán, vagy megmutatni mire is vagy képes valójában? A felmerülő problémákat könnyebben kezelni és megoldani, legyen az egyéni, vagy akár egy csoporton belül jelentkező gond? Változtatnál, de nem tudod, hogy is kezdj neki?

Teljesen mindegy, hogy vezetői szerepkörben vagy beosztottként tevékenykedsz a  Kogwheel csapata segít abban, hogy kihozd magadból a maximumot. Segítenek a problémák megoldásában, saját magad fejlesztésében, és hogy a legnehezebb döntések meghozatala is egyszerű legyen. A mondás szerint „Minden a részleteken múlik”. Ez így igaz! Egy cég nem működik magától, ahogy egy autó sem indul el magától.

Minden esetben szükség van egy vezetőre, és minden kis apró szerkezetre, a motorra, a kerékre, az üzemanyagra és még sorolhatnám. Külön egyik alkatrész sem működik. Igen! Ha alkalmazottként olvasod ezt a cikket rád is igaz ez. Fontos vagy a szerkezetben, de a legfontosabb, hogy kihozd magadból te is a maximumot és segítsd a fejlődést, a sikerek elérését.  Vegyük alapul a sportolókat, akik sikere nagyban múlik az edző hozzáértésén, és irányítói készségén. Illetve magán a sportolón, hogy mennyire motivált a cél elérésében. Ha te is motivált vagy és már eleged van abból, hogy folyamatosan akadályokba ütközöl, viszont unod a csapatépítő tréningeket, melyek nem hozzák meg a kívánt eredményt, a Kohwheel oldalán megtalálod a megoldást és az irányt a fejlődéshez. Szabadon választhatsz egyéni és csoportos coaching tréningek közül is. A képzések segítenek fejleszteni a benned lévő képességeket, melyek később a biztos siker felé terelnek.

Néha mindenkinek kellhet egy kis segítség Read More »

Beázott telefonra házi praktikák. Bejönnek egyáltalán?

Van, aki az ebéd vásárlással spórol és otthon főz magának, van, aki turkálóban vesz ruhákat új helyett, van, aki megjavítja, felújítja bútorait, hogy ne kelljen újat venni és van, aki otthon akarja kiszárítani a beázott telefonját. Vajon melyik a fentiek közül a kakukktojás? Lehúzva a leplet a nagy titokról, a mobilos kísérletező az, aki kilóg a sorból, mert ő ezzel a megoldással nem biztos hogy spórolni tud, sőt!

Ha ejtettél már bele vízbe mobiltelefont, vagy borult már ki fél liter üdítő a telódra, akkor tudod miről beszélünk. Ilyenkor a telefon olyan részeibe is belefolyik a víz, ahonnan nem tudod otthoni praktikákkal kiszedni és ez hosszú távon a telefon károsodásához, sőt a teljes tönkremeneteléhez is vezethet. Őrületes listák keringenek a neten arról hogyan lehet kiszárítani egy telefont, de ha nem bánod, mi nem adnánk bugyuta tippeket, amik között még mikrohullámú sütőt is ajánlanak. A lényeg, hogy minél hamarabb eljuttasd az androidszerviz.hu csapatához a beázott telefont és értő kezekre bízd a dolgot, akik ráadásul profi eszközöket is be tudnak vetni a telefon megmentésének érdekében. Az android szervizbe szervizfutár segítségével tudod a leggyorsabban eljuttatni a telefont, de tudjuk, hogy sok baleset nem feltétlenül munkaidőben történik.

Ahhoz hogy a következő munkanapig valamit segíteni tudj a helyzeten, két tanácsot tudunk adni, amivel tényleg nem tudsz rontani:

Ha még be van kapcsolva a telefon, kapcsold ki gyorsan és ha lehetséges (levehető hátlapú a telefonod) vedd ki az aksit és a sim kártyát. Majd tedd be egy tál rizsbe a telefont, így a száraz rizs annyi nedvességet szív majd magába a telefon réseiből, amennyit csak tud. Ezután rendeld meg a futárt és küldd be mihamarabb javításra a telefont.

Beázott telefonra házi praktikák. Bejönnek egyáltalán? Read More »

Gyorsan elkészülő mobilgarázs olcsón – gyártói minőségben

Itt a tavasz és ezzel együtt elérkezett a kerti munkák időszaka is. Ebből adódóan sokan most kapnak a fejükhöz, hogy új eszközeik tárolására is kellene valami megoldás. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a mobilgarázs az egyik legnépszerűbb tárolási forma. A trend folytatódott napjainkban is, hiszen szemben más hasonló megoldásokkal könnyen telepíthető és költöztethető. Ez viszont nem mondható el az épített változatokról, de még sok esetben a fából készítettekről sem. A könnyű szerkezet mellett az is a mobilgarázsok mellett szól, hogy igencsak tartósak a kivitelből adódóan, ezért hosszútávú megoldást nyújtanak azok számára, akik autójukat, vagy kerti eszközeiket akarják tárolni.

Akinek profi, tartós megoldásra van szüksége és ezt szeretné a lehető leghatékonyabban elérni gyakorlatilag ebben a bejegyzésben a legideálisabb megoldást mutatjuk.

Gyorsan elkészülő mobilgarázs olcsón – gyártói minőségben

Ha szeretnénk egy pontosan összeszerelt garázst, olcsón és tartósan, ráadásul hosszú távra, akkor a korábban linkelt Profi-Stahl csapata lesz számodra az ideális megoldás. Gyártóként évek óta ezzel foglalkoznak, így olyan optimalizált folyamatok és fejlett gyártósor áll mögöttük, mely egyedi megrendeléseket is képes pár hét alatt kivitelezni. Teszik ezt úgy, hogy a minőségi anyaghasználat mellett szakértő kollégák segítenek abba, hogy a tervezés is a tartósságot segíthesse elő.

Évek tapasztalata áll rendelkezésünkre egy telefon hívásnyira, azaz minden segítséget pár perc alatt megkaphatunk. Tehát a legjobb minőség mellett a tanácsok is segítségünkre lehetnek, majd pedig amikor elkészül a garázs pár héten belül, akkor a gyártó a szállításról és az összeszerelésről is gondoskodik.

Gyorsan elkészülő mobilgarázs olcsón – gyártói minőségben Read More »

Amire mindenki azonnal megoldást szeretne: tetőkárpit javítás

Ritka jelenség, de annál idegesítőbb. Alapvetően az autó kárpitjának javításakor sokan nem is gondolnak az egyik leggyakoribb probléma leghatékonyabb megoldására. Biztos vagyok benne, hogy alapvetően, te sem vagy a tetőkárpit javítás szakértője, s amikor a baj megtörténik ebből adódóan nem fogod tudni, hogy mit kell tenni. Vagy ha házilag nekiállsz és megpróbálod javítani, akkor sem tudod hosszútávon megoldani a problémát. A tetőkárpit megereszkedése, sérülése egy igen ritka, de annál bosszantóbb jelenség, amire biztos vagyok, hogy a legtöbb ember azonnali megoldást szeretne találni.

Amire mindenki azonnal megoldást szeretne: tetőkárpit javítás

A tetőkárpit a nagy felülete miatt a könnyebben sérülő részekhez tartozik a jármű belsejében. Egyszerűnek tűnhet ennek javítása, de ez a legtöbb esetben koránt sem így van! Összetett elem, ami esetében ha szép és tartós megoldást akarunk, akkor egy tapasztalt műhely segítségére leszünk utalva. Ha megpróbálnánk erre más megoldást találni, akkor csak nagyobb galibát fogunk okozni, mintha azonnal a szakemberekre bíznánk.

A hőingadozás, a páratartalom és egyéb hatások okán megereszkedhet a kárpit, mely eléggé veszélyes is lehet, túl az esztétikai problémákon. Ha már ez a probléma jelentkezik, akkor viszont meg kell nézni, hogy csak újraragasztani kell az elengedett elemeket, vagy pedig komolyabb felújításra van szükség. Hiszen, ha újraragasztjuk az elengedett felületet, de a felső réteg nem tart kellőképpen, akkor gyakorlatilag csak dolgoztunk vele, az eredmény mégis ugyan az lesz pár napon belül. Ha tartós megoldást szeretnél, akkor bízd inkább a profikra, úgy, mint a korábban linkelt DF műhelyére!

Amire mindenki azonnal megoldást szeretne: tetőkárpit javítás Read More »

Öt dolog, amivel még különlegesebb élménnyé teheted az esküvődre való felkészülést

Öt dolog, amivel még különlegesebb élménnyé teheted az esküvődre való felkészülést

Aki házasodott már, tudja, hogy az előkészületek nem mindig felhőtlenül telnek, mert mindketten tökéletes élményt szeretnétek ajándékozni a másiknak. Ahhoz, hogy ne teljes stresszben induljatok neki a nagy napnak, néha egy kis szünetet kell beiktatni a szervezkedésbe. Ha az esküvő témájáról nem tudtok leakadni, mutatunk öt dolgot, ami élményekkel fog ráhangolni, felkészíteni az esküvőtökre:

  • ha van rá mód, utazzatok el egy hétvégére a nagy rohanásban, és ha akkor is foglalkoznotok kell a szervezéssel, a számotokra legkedvesebb feladatokat vegyétek elő a listátokból. Extra tipp: egyetek jókat, és tervezzétek meg az esküvői menüt 😊.
  • válasszatok egy számotokra igazán kedves helyet és próbáljátok ki magatokat a kamera előtt egy jegyes fotózás alkalmával. Remek ráhangoló mulatság, és még a leendő esküvői fotósotokat is megismerhetitek. Extra tipp: válasszátok az https://eskuvoskepek.hu/ csapatától az Esküvői Trend csomagot, amiben a jegyes fotózás bónuszként jár, így még anyagilag is jobban jártok.
  • tervezzétek meg saját történetetek alapján az esküvői meghívókat! Ha a kivitelezést nem érzitek magatokénak, instrukcióitok alapján egy grafikus szinte bármit elkészít. Extra tipp: az így összegyűlt közös emlékeiteket egy csokorba szedhetitek akár egy kis történet formájában is.
  • készítsetek egyedi gyűrűket saját kezűleg. Egyre több workshopot találtok ennek megvalósítására. Extra tipp: örökítsétek meg a gyűrű készítésének fázisait, szép párhuzamot mutat a kapcsolat átalakulásával.

töltsetek el egy közös napot a családdal, ahol nem szabad az esküvőről beszélni, csak élvezni egymás társaságát. Ez főleg akkor nagyon hasznos, ha a családok még nem töltöttek nagyon sok időt együtt. Extra tipp: kitalálhattok vicces feladatokat arra az esetre, ha véletlenül valaki mégis a nagy napról kérdezne vagy beszélne.

Öt dolog, amivel még különlegesebb élménnyé teheted az esküvődre való felkészülést Read More »

Olcsó tablet: 4G és szép kép – ez már nem az mint régen

Sokat fejlődött a technológia mióta megjelentek a piacon az olcsóbb tabletek. Mondhatni, hogy napjaink leginkább fejlődő technológiai színtere a mobil kommunikáció, illetve a tablet pc-k világa. A kérdés csupán az, hogy egy olcsó tablet megéri e az árát hosszútávon? Népszerűségük töretlen, hiszen a nagyobb képernyő, a stabilitás, a funkciók tömkelege, mind, mind vonzó a felhasználók számára.

Olcsó tablet: 4G és szép kép – ez már nem az mint régen

Ha jobban belegondol az ember, akkor a technikai fejlődés lehetővé a közelmúltban nagy léptékekben haladt, ez pedig lehetővé tette, hogy a tabletek piacán a gyártók jobb beszerzésekkel olcsóbb árakat biztosítsanak. Némi odafigyeléssel ma már igencsak jó készülékeket igen kedvező áron tudunk beszerezni, amire remek példát mutathat a korábban linkelt e-Stock oldala is.

Azaz ha tudjuk, hogy mire akarjuk használni, és ehhez mérten keressük az ideális típust, akkor ár / érték arányban igen kimagasló modellekhez juthatunk hozzá, melyek biztos megoldást jelenthetnek hosszútávra is. Tudunk internetezni, videókat nézni a számunkra legkényelmesebb módon, hosszabb akku idővel és szebb kijelzővel, mint azt tehettük néhány évvel ezelőtt. Ráadásul a korábban említett gyártó termékei 4G sim kártya fogadására is alkalmasak, így elmondhatjuk, hogy egy olcsó tablettel is tudunk bárhol netezni, ahol csak szeretnénk. Nézz szét tehát a kínálatban és találd meg új kedvenced!

Olcsó tablet: 4G és szép kép – ez már nem az mint régen Read More »