Kockázat nélkül is van nyereség

Kockázat mindenben van. Itt most nem a póker közbeni, “All-in” kockázatáról lesz szó, hogy nyerünk e végül vagy veszítünk, hanem a munkahelyi vészhelyzetekről, melyeknek egészségkárosító hatásuk van. Minden szervezetben, legyen szó kis-, vagy nagyvállalatról, köteles felmérni a munkavégzés közben fellépő veszélyek kockázatait, és erről tájékoztatni az embereit. Illetve, a tájékoztatáson túl biztosítania, hogy megkapják a szükséges képzést, e veszélyek elkerülésére.

Ez az úgynevezett kockázatértékelés. A jogszabály értelmében a munkáltató felelős ennek elvégzésére, megszervezésére, hogy a legapróbb veszélyeket is fel tudja térképezni, és biztosítani a szükséges óvintézkedéseket. Nagyszerű segítséget nyújthat az Active Safety munkavédelmi csapata, akik segítenek a kockázatértékelés elvégzésében, ugyanis ezt a folyamatot csak szakképzett munkavédelmi szakember bonyolíthatja le. Ha a vállalkozó nem rendelkezik megfelelő kockázatértékeléssel, igen súlyos pénzbírsággal is sújtható. Sőt, legsúlyosabb esetben szabadságvesztés is kiszabható. Szerencsére nem kell minden évben megújítani az értékelést, elég három évente. Kivétel ez alól, ha súlyos munkahelyi baleset történik, vagy ha új eszközzel akarunk dolgoztatni, illetve telephelyet váltunk.

Szóval elgondolkodtató, hogy számunkra is megéri e a kockázatot ennek elmulasztása. Az Active Safety csapata több éves tapasztalattal bír, így nem kell aggódnunk azon, hogy rossz kezekbe kerülne cégünk sorsa. Amióta én is őket kértem fel mindenkinek csak ajánlani tudom. A kockázatértékelés nélkülözhetetlen, ahogy az is, hogy megtegyünk mindent a beosztottjaink védelme érdekében. Felelősséggel tartozunk értük és saját magunkért is, hogy a baleseteket elkerüljük, illetve a vészhelyzet kialakulásának lehetőségeit a minimálisra csökkentsük.

Leave a Comment