Autó kárpit javítás profi megoldásokkal

Sokan vannak vele, úgy, hogy ha már hozzá kell valamihez nyúlni, akkor csináljuk rendesen és teljesen új dolgot akarnak. Ez egy jó megoldás, a megfelelő partner segítségével. Való igaz, hogy nincs olyan, mint ne lehetne helyrehozni, de tudni kell, hogy vannak dolgok, amikhez mi házilag nem szabad, hogy nekifogjunk. Pont ilyen az autókárpit. A kárpitozás egy kifejezetten odafigyelést igénylő, nehéz és összetett kézműves szakma a mai napig.

Manapság is még sokan foglalkoznak vele, de kevesen rendelkeznek a kellő tapasztalattal és felszereltséggel és hátérrel annak az érdekében, hogy az ügyfeleik, megbízóik elképzeléseit maradéktalanul megvalósíthassák. A jobb megoldás, ha ezt profikra bízzuk: nem mindegy, hogy hogyan és milyen anyaggal készül el egy új belső, akár egy egy kisebb javítás. Ebben a posztban bemutatjuk a DF műhelyét, melyről további információt az egyik legjobb hazai autó kárpit javítás témakörében készült weblapon találhattok.

Autó kárpit javítás profi megoldásokkal

Ha a megfelelő szakembert akarjuk megtalálni, hogy rá bízzuk járművünket, akkor körültekintően kell eljárnunk. Főleg ha nem kaptunk kellő ajánlásokat, akkor mindenképpen célszerű a referenciák alapos átböngészése, illetve annak az aprólékos megfigyelése, hogyan dolgozott a korábbiakban a jelöltünk.

A korábban linkelt DF műhelyének oldalán jól látható, hogy hogyan dolgozik egy több évtizedes múlttal rendelkező műhely. A projektek a múltból igen sok színűek és összetettek ezzel is mutatva, hogy a szolgáltatást a szakma elismert szakembereitől vehetjük igénybe. Ezek a szakemberek mindenben a segítségünkre lesznek, a tervezéstől az anyagok kiválasztásán át a kivitelezésig. Köztudott, hogy minden autó más és más, még az azonos típusokon belül is.

Autó kárpit javítás profi megoldásokkal Read More »

Ha egy szuper csapattal dolgoznál

Az ember néha nagyon nehéz helyzetben érzi magát, hogy ha cégvezetőként olyan feladatra kell új szakmai csapatot találnia, amire már azt hitte, hogy megtalálta a tökéletes választást. Nehéz rádöbbenni arra, hogy a döntéseink nem mindig tökéletesek, sőt, sokszor félre visz a szívünk és a gondolkodásunk, és egyenesen rossz választásokat is tudunk hozni a piaci kínálatból. Nem csak termék, hanem egyaránt igaz ez a szolgáltatások körére is. Én legutóbb például arra döbbentem rá, hogy a vállalati fejlesztés és tréning terén nem igazán haladnak előre a dolgok a cég életében. Három éve dolgoztam már együtt az akkori csapattal, amikor is eredményekre voltam kíváncsi, de csak elégedetlen véleményeket kaptam mint a vezetők, mint az alkalmazottak részéről. Nem egy ember elmondta, hogy túl sok időt töltenek a tréning világában, ami persze a másnapi többletmunkát eredményezi, ráadásul úgy, hogy nem élvezik, nem érzik jól magukat és még nagyon értelmét sem látják a foglalkozásoknak.

Sajnos ezek után egy valamire való cégvezetőnek kutya kötelessége új szakemberek és segítőtársak után keresgélni, és én sem mulasztottam ezt el. Persze nem volt könnyű dolgom, iszonyatosan sok lehetőség állt előttem ugyanis akár a kommunikációs tréning, akár pedig a coaching feladataira kerestem rá. Végül aztán egy nagyon jó barátom javaslatára felvettem a kapcsolatot a Kogwheel csapatával, és már az első megbeszélés alkalmával tudtam is, hogy tökéletes helyre került a vállalkozásom és persze a feladat is.

Amióta pedig együtt dolgozunk elmondhatom, hogy nem csak hogy tökéletesen elégedettek az emberek a foglalkozások és a tréning minőségével és eredményével, hanem egyenesen szeretik ezeket a napokat. A csapatépítő tréning sosem volt a kedvenc a cégen belül, és most szinte mindenki a következőt várja, annyira tetszett nekik az előző. El nem tudom mondani, hogy mennyire érezhető a vállalati hangulaton ennek a csapatnak a profi munkája és a szakmai hozzáértése. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, mert biztos vagyok benne, hogy legalább annyira elégedettek lesznek mint amennyire én vagyok.

Ha egy szuper csapattal dolgoznál Read More »

Nélküle a festés kínszenvedés

Mondanom sem kell, hogy a jelenlegi piaci helyzet az építőipar és a felújítások terén a mi terveinket is nagymértékben alakította a férjemmel. Én közgazdászként egy hihetetlen részletes és mindenre kiterjedő tervet készítettem a felújításhoz, hiszen megvettünk egy régi kis kertes házat és úgy terveztük hogy átalakítjuk és felújítjuk. Persze közben minden iszonyatosan megdrágult, így nem hogy a teljes felújításra nem jutott elegendő pénzünk, hanem bizony néhány dolgot láthatóan magunknak kellett megoldanunk a felújításból is, hiszen nem maradt rá forrás. Persze nem a gázszerelés vagy a vízvezetékek átalakítása és az elektromos hálózat felújítása volt az, amire a választás esett, hanem a festés és a burkolás, amit talán még mi is meg tudunk csinálni minőséggel és szép kivitelben, persze megfelelő utánajárás és tanulás után.

Ehhez pedig barkács bolt segítségét kellett kérnünk, és megmondom őszintén, hogy én sokkal könnyebbnek gondoltam a keresgélést, ehhez képest azonban csak olyan helyeket találtunk, ahol nem hogy segítőkésznek nem bizonyultak az eladók, de még a kérdéseinkre sem minden esetben tudtak válaszolni sajnos. Később aztán hála a jó égnek rátaláltunk a fabrikshop.hu csapatára, és a falcsiszoló zsiráf volt a legeslegjobb javaslatuk, hiszen ez a szuper kis szerkezet hihetetlen sokat segített a férjemnek a csiszolás feladatának ellátásában. Persze azt is meg kell vallani, hogy ezzel együtt a szép és sima felület festése már gyerekjáték volt, azt azonban mégiscsak én csináltam.

Rá is ébredtünk mindketten a férjemmel, hogy iszonyatosan jó, hogy ketten csináltuk a festést, hiszen így mindkettőnk keze nyoma rajta van a házon, és van olyan felújítási feladat, amit együtt végeztünk el és együtt oldottunk meg. Hihetetlen nagy élmény, hogy akárhová nézünk a két kezünk munkáját látjuk. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy legalább egy pár kisebb feladatot maga végezzen el a felújításból.

Nélküle a festés kínszenvedés Read More »

Gyönyörű eredmény, szuper csapatmunka

Manapság az emberek többsége a családi és egyéb támogatások miatt is úgy dönt, hogy megvásárol egy régebbi lakást vagy házat és azt felújítja. Persze a kezdetekkor ez még egy sokkal de sokkal takarékosabb dolognak tűnt, mint mondjuk egy kulcskész lakást vagy házat megvásárolni, esetleg a nulláról építeni egy újat. Most már némileg árnyaltabb a kép, hiszen nyilván az ingatlanpiac követte ezeket az eseményeket és hatalmas drágulás tapasztalható, mi azonban még éppen időben gondoltuk meg hogy veszünk egy régebbi ingatlant amit majd felújítunk szépen lassan. A vásárlással nem volt gond, mi ott még elég jó árakat tudtunk kialakítani a tárgyalások során, a felújítás árai azonban már az egekbe szöktek. Nem gondoltuk volna, hogy mind az alapanyagan, mind pedig a munka árában ekkora drágulás lesz tapasztalható, ráadásul iszonyatosan nehéz időpontokat egyeztetni a kivitelezőkkel, mert találkoztunk már olyan árajánlattal, ami háromnegyed év várakozási időt tartalmazott.

Nem vagyunk tehát könnyű helyzetben, de azt is el kell mondjam, hogy nekünk végül iszonyatosan nagy szerencsénk lett, mert rátaláltunk a genezisbau csapatára, akik a burkolás feladatát és a gipszkartonozást is elvállalták, viszonylag rövid határidővel, és most már bátran mondhatom, hogy tökéletes eredményekkel. Csak javasolni tudom mindenkinek, hogy ha burkolás, szobafestés, festés, gipszkartonozás feladatának ellátására keresnek tökéletes szakembereket, csakis velük vegyék fel a kapcsolatot, mert biztos vagyok benne, hogy legalább annyira elégedettek lesznek a munkafolyamatokkal és az eredménnyel egyaránt, mint mi. Gyönyörű munkát adtak át, rövid határidővel és ráadásul hihetetlenül jó árakon. Nem tudom mi lett volna velünk hogy ha nem kapjuk meg az elérhetőségüket ajánlásként. Talán még most is szakembereket keresnénk.

Gyönyörű eredmény, szuper csapatmunka Read More »

Valóban veszélyes? Vagy a beszerzési forrás a lényeg?

Az emberiség egyik legnagyobb jelenlegi lehetősége és egyben talán veszélye is az, hogy hihetetlen gyorsan és hihetetlen nagy mennyiségben terjed ma már az információ a globalizáció és persze az internet segítségével, azonban ennek megszűrése ma már igen komoly feladat a magán ember számára is. Rengeteg olyan dologról hallunk sokszor ellentétes információkat, melyek a mindennapi életünkben fontosnak mondhatók, és nem igazán tudjuk eldönteni hogy az információ tartalma mennyire valós és mennyire nem egy-egy üzenetnek. Persze azért igyekszik az ember úgy válogatni a hírforrásokat hogy az azok által közölt adatok befogadhatók legyenek, ahogyan ezt teszem én is, azonban még számomra is derülnek ki a mai napig is olyan dolgok, melyeket vagy nem teljesen pontosan értelmeztem, vagy nem pontos információt tartalmaztak.

Az egyik ilyen például az a fals információ, hogy a pangasius hal igazság szerint valójában nem is minden esetben egészségtelen, sőt! Attól függ, hogy az ember milyen minőségű halat vásárol és honnan szerzi be alapanyagként ezt az elterjedt halfajtát. Hiszen nem magával a fajtával van a baj, nem mérgező a hal és nem is okoz semmilyen problémát a szervezetben, pusztán azzal van a gond, hogy egy-egy helyen a nagyobb tömegtermelés érdekében egészségtelen nevelésben részesítik ezeket a halakat, amelyek fogyasztása emiatt válik aggályosság és egyben nem egészségessé. Az oceanfood.hu oldalról rendelve azonban nem csak finom, hanem egyben egészséges pangasius halat tudunk beszerezni, hiszen ők garantáltan olyan helyről szerzik be az alapanyagot, mely nem használ semmilyen káros szert, mely az emberi szervezet számára előnytelen lenne.

Én azóta már nem csak a pangasiust, hanem bizony a garnéla rákot és a királyrákot is tőlük szerzem be. A termékek mindig frissek és igazán finom ételeket tudok belőlük készíteni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha hal rendelés terén lehetőséget keresgél, mindenképpen rendeljen erről az oldalról, mert biztos, megbízható és igazán minőségi terékeket fog kapni, iszonyatosan jó áron.

Valóban veszélyes? Vagy a beszerzési forrás a lényeg? Read More »

Egy hely, ahol csoda termékeket találsz

Nem tudom ki hogy van vele, én egészen sokáig nem foglalkoztam azzal, hogy azok az arcápolási és kozmetikai termékek amiket megvásárolok milyen helyről, milyen összetétellel kerülnek a kezembe, igazság szerint csak azzal foglalkoztam, hogy van-e pozitív hatása az arcápolás vagy az arctisztítás, hidratálás terén, és hát nyilván egyre fontosabb a ránctalanítás is számomra, amiben egyre több termék hirdeti a profi és hihetetlen eredményeket produkáló termékeit és krémjeit. Persze aztán egyre többet foglalkoztam az elmúlt időszakban a természetességgel és azzal, hogy azok a termékek amiket folyamatosan használok milyen anyagösszetételt mutatnak és hogy milyen hatással vannak a természetre, folytatnak-e állatkísérleteket a kialakítás során és még sorolhatnám. Szinte rögtön ki is szanáltam minden terméket amit addig használtam sajnos.

Most azonban már látom, hogy bizony nem csak azért volt ez részemről tökéletes döntés, mert azóta olyan termékek kerülnek a fürdőszobába és a bőrömre, az arcomra, amik teljesen természetes összetételt és anyaghasználatot mutatnak, így pedig nem csak hatékonyak az arcápolás és a bőröm fiatalságának megőrzése terén, hanem nem is kell tartanom attól, hogy egyszer csak bármelyik anyagra allergiás leszek vagy érzékenységi reakció lép majd fel a termékek használata miatt a bőrömön. A szivárvány natúr világ oldala pedig, a szivarvanynaturvilag.hu iszonyatosan sokat segít nekem abban, hogy egyrészt válogatott termékeket tár elém, amelynek mindegyike természetes alapanyagokat és tartósító szer és adalékanyag mentes összetételt biztosítanak, hanem még egyszerűen és gyorsan meg is tudom innen rendelni ezeket az arckrém és egyéb arcápolási szereket, házhoz szállítják őket, úgyhogy még csak egy lépést sem kell tennem azért, hogy az otthonomba vándoroljanak és használni tudjam őket. Arról nem is beszélve, hogy az áruk a hatalmas márkák szintetikus termékeihez képest elenyészők.

Mindenkinek csak javasolni tudom a szivárvány natúrvilág termékeit, hogy ha a természetesség és az adalékanyagoktól mentes termékek köre fontos számára, illetve gyorsan, jó áron és egyszerűen szeretne ezekhez a termékekhez hozzájutni. Biztos vagyok benne, hogy aki fellátogat erre az oldalra nem fog csalódni sem a rendelés egyszerűségében és gyorsaságában, sem pedig a termékek körében és azok eredményeiben.

Egy hely, ahol csoda termékeket találsz Read More »

Legnagyobb feladatom segítői

Amikor az ember az érettségihez közeledik hajlamos azt gondolni, hogy a legeslegnagyobb kihívást az jelenti, hogy a megtanultakat pontosan, hiba nélkül, a lehető legtökéletesebb eredménnyel vissza tudja adni a vizsgáztatók számára, később azonban nagyon gyorsan rádöbben, mint ahogyan velem is megesett, hogy közel sem ez jelenti a legnagyobb feladatot egy olyan kis felnőtt számára aki belevág az ismeretlenbe, egyetemre megy, nagyvárosba költözi, otthagyja a szülei folyamatos és óvó gondviselését, hanem bizony első körben egy olyan lakás, egy olyan kiadó szoba vagy albérlet felkutatása, ami a legmegfelelőbb helyet biztosítja számára lehetőleg hosszú – hosszú időn keresztül.

Persze nem könnyű ma megtalálni azt a helyet, ahol tökéletes a választás, hiszen sokan nem ismerik a fővárost, mint ahogyan én sem, nem hogy az utcákat, még a kerületeket sem tudom pontosan elhelyezni, így a keresésénél azt tudtam csupán meghatározni, hogy mely kerületek megfelelőek az egyetem szempontjából. Persze ezen belül aztán kellett azért még válogatni az albérlet rezsi árak és egyéb paraméterek tekintetében, de alapvetően ott kezdődött a problémám hogy a magánhirdetések között még a kerületek tekintetében sem találtam olyan megbízható kiadó lakást, ami megfelelt volna számomra elhelyezkedésben, árban és rezsiben egyaránt.

Fogalmam sem volt tehát, hogy hol van jó albérlet budapest területén, így aztán tanácstalannak kezdtem érezni magam. Az egyik nagyon jó barátom javaslatára azonban megnéztem a Professional Premium Property Zrt. csapatának, az alberletbudapest.hu oldalát, ahol rengeteg gyönyörű és számomra tökéletesnek tűnő lakást találtam, és nem csak lakások, de kiadó szobák tekintetében is hihetetlen jó kínálatot találtam, ezért fel is vettem velük szinte azonnal a kapcsolatot.

Nem is kellett csalódnom, hiszen már az első megtekintett kiadó szoba hatalmas szerelem volt számomra, végül aztán nem is kellett üres kézzel haza térnem, hiszen megtaláltuk a számomra tökéletes megoldást mind anyagi oldalát mind pedig elhelyezkedését tekintve egy gyönyörű kiadó szoba személyében. Mindenkinek azt tanácsolom hogy ha hasonló nehézségek előtt áll, hogy mindenképpen keresse fel ezt a kis csapatot, mert biztosan tökéletesen elégedett lesz a szolgáltatásukkal.

Legnagyobb feladatom segítői Read More »

Egy kétségbeesett barát segítségére

Bizonyára mindenki ismeri a mondást, hogy a barátait megválogathatja az ember,  rokonait nem, na most én ezt annyira továbbfejlesztettem, hogy van egy-két barátom, akiket bár én válogattam az életembe, mindig meg tudnak olyan helyzetekkel lepni, ami finoman szólva sem szokványos, hanem leginkább kacifántos és nehezen megoldható. Az egyik ilyen barátom például mindig otthon hagy valami nagyon fontos dolgot az üzleti út előtt, a reptérre kell rohannom mert otthon hagyta valamelyik nagyon fontos dokumentumát és folytathatnám a sort, így hogy ha már neki valamilyen fontos üzleti útja van, vagy csak nyaralni megy hosszabb időre, én úgy alakítom az életemet, hogy kész legyek bármilyen segítséget megadni neki, mert hát ilyenek a barátok, nincs mit tenni.

A legutóbb például, mielőtt külföldre utazott volna egyszer csak egy kétségbeesett üzenetet kaptam tőle, hogy nem tudja mit csináljon, mert egy nap múlva utazik, mennie kell reggel a reptérre, de összetört a telefonja kijelzője és nagyon gyorsan meg kellene csináltatni, de egyelőre csak olyan szervizt talált, aki három napnál előbb nem tudja megoldani a problémáját. Persze a kérdése az lett volna, hogy én tudok-e valami megoldást, hiszen a telefonjára szüksége van az úton mert nagyon sok információ, jegy stb. azon van tárolva és persze máshova nem mentette le, mert nem is gondolt rá, hogy ilyen előfordulhat vele.

Persze azonnal kutakodni kezdtem olyan iphone szerviz után, akik gyors szerviz szolgáltatást nyújtanak, és hála a jó égnek az egyik ügyfelem ajánlotta az expertmobil.hu csapatát, akik nem csak hogy vállalták a telefon megjavítását, de rekord idő alatt, tökéletesen meg is oldották, így hát életmentő segítséget nyújtottak a barátomnak, aki így el tudott utazni és hihetetlen jó két hetet töltött a nyaralása alatt.

Egy kétségbeesett barát segítségére Read More »

Otthoni irodám legnagyobb segítsége

Amióta leginkább otthonról végzek mindenféle adminisztratív és egyéb kötelező tevékenységet, hiszen egyéni vállalkozó lettem, ott hagytam az állásom, és úgy döntöttem, hogy a továbbiakban én magam szeretnék önmagam főnöke lenni, nagy feladatot okozott az adminisztratív feladatokhoz szükséges irodaszerek beszerzése. Persze amikor még nem volt ilyen nehéz időszak, nem voltak korlátozások és az üzletek is sokáig nyitva tarthattak, nem volt gondom ezzel, vagyis inkább úgy mondanám, hogy több lehetőségem volt a beszerzésre, mert most már rá kellett jönnöm, hogy egyrészt jóval nagyobb macerával, másrészt pedig jóval nagyobb áron, drágábban vettem meg ezeket a termékeket, eszközöket, mint ahogyan most meg tudom őket szerezni.

Elkeseredésemben ugyanis elkezdtem keresgélni a neten, hogy honnan tudnék rendeléssel hozzájutni ezekhez a termékekhez, és rátaláltam az extrembazar oldalára, ahol nem csak irodaserek, hanem rengeteg más hasznos dolog is nagyon gyorsan és jó áron beszerezhető. Rengeteg ajándékot is rendeltem már innen, hiszen hihetetlen sok játék és egyéb hasznos dolog megkapható az oldalon, és azt kell mondjam, hogy eddig még mindegyik családtagom nagyon örült is ezeknek az ajándékoknak.

A legjobb azonban az, hogy a kis házi irodámba szükséges dolgokat utánajárás nélkül, pár kattintással gyorsan és egyszerűen be tudom most már szerezni. Arról nem is beszélve, hogy a konyhai munkám és a takarítás is sokkal könnyebb már, mert számtalan olyan eszközt be tudtam szerezni az oldal segítségével, ami nagyon megkönnyíti ezeket a munkálatokat. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Biztos vagyok benne, hogy aki csak ellátogat erre az oldalra rendelni fog, és elégedett is lesz, hiszen nagyon gyorsan és egyszerűen kézhez is fogja kapni a kifogástalan minőségű és rendkívül tartós terméket.

Otthoni irodám legnagyobb segítsége Read More »

A gyerekeim örömére

Amikor a családba gyerekek érkeznek a feje tetejére áll minden. Még egy gyerek esetében is, hiszen nagy felelősséggel jár gyereket vállalni, minden szülő fejében legalább egyszer biztosan megfordul, hogy jól csinálja-e amit csinál és hogy nem ront -e el valamit, aminek rossz következményei lehetnek. Nálunk sem volt ez máshogy, főleg, hogy nagyon kevés különbség van a két gyerek között. Ahogy lehetett már teherbe is estem a második gyerekkel, így tulajdonképpen a feladatok és a feszültség az én esetemben csak fokozódott. Persze rengetegen a segítségemre voltak, nem panaszkodhatom, az édesanyám például egyben a legjobb barátom is és sok esetben nagyon sok jó tanáccsal látott el, mit hogy érdemes csinálni, és mindig megnyugtatott, ha kétségeim támadtak volna, hogy jól  csináljuk-e a dolgokat.

Ma már nagyobbak a gyerekek, és valóban igaz a mondás, hogy a feladatok és problémák változnak, de nem lesz belőlük kevesebb akkor sem, ha nagyobbak lesznek a gyerekek. Most például azzal küzdöttünk nagyon sokat, hogy a gyerekek egyáltalán nem akarják megenni a gyümölcsöket. Egyiket sem. És én ezt azért nem értem, mert amíg terhes voltam csak a gyümölcsöket kívántam, és azt gondoltam, hogy bármelyiket örömmel fogják fogyasztani, de tévedtem. Most azonban kicsi csellel azt hiszem megtaláltuk a megoldást a dolgokra.

A gyümölcslevek világát hívtam ugyanis segítségül, azon belül is a nagyon minőségi és egészséges termékeket gyártó simigyümölcslé termékeit, amik hozzáadott cukor nélkül és megfelelő vitamin mennyiséggel, gondosan válogatott, minőségi gyümölcsből segítenek egy kis vitamint és nyomelemeket varázsolnom a gyerekek asztalára is. Úgy látom, most már ezzel legalább nem lesz gond. Megszerették és előszeretettel isszák főleg az almalevet, ami a férjem személyes kedvence is egyben.

A gyerekeim örömére Read More »